Első rész

Harry szemszöge:

Ma nem mentem suliba. Miért tenném,hogy szívassanak? Ahhoz ki sem kell mozdulnom a házból.

-Kész a vacsora húgi!-rontott be Gemma a szobámba.

 Felnéztem a könyv mögül amit olvastam,és végignéztem a nővéremen. Arcára az a mosoly ült ki amit akkor szoktam látni,amikor élvezi hogy gúnyolódhat rajtam.

-Nem vagyok éhes -morogtam majd folytattam az olvasást.

Felnevetett,és bezárva maga után az ajtót,kiment. Mikor meguntam,leraktam a könyvet az éjjeliszekrényemre,és bementem a fürdőbe. Egy mozdulattal lehúztam magamról a fekete pólómat,ezután pedig a farmeromat. Belenéztem a falon lógó ovális alakú tükörbe.

A szemeim táskásak,arcom pedig sápadt volt. Nem csodálom,egész nap a szobámban gubbasztottam.

Úgy délelőtt tíz lehetett,amikor felhívtam a londoni rokonokat hogy értesítsem őket a holnapi látogatásomról.

Azt mondták szívesen fogadnak,és várnak. Anyuék holnap NAGY bevásárlásra mennek,mint minden szombaton,így lesz alkalmam elhúzni. A jegyet már megvettem,a dugipénzem készen áll,ideje új életet kezdenem.

Beálltam a zuhanykabinba és lassan megengedtem a forró vizet. Göndör fürjeim a homlokomra tapadtak,minden porcikámat jóleső érzés töltötte el. Bekentem magam a tusfürdőmmel,aminek habjait leöblítettem magamról,ezután elzártam a vizet,majd kiléptem a kabinból. Levettem a kis fogasról egy törülközőt amit a csípőm köré tekertem,aztán becsoszogtam a hálóba. Miután megtörülköztem felvettem egy alsónadrágot pizsama gyanánt,ezután bebújtam az ágyamba. Fejem álomra hajtottam,így rövidesen el is aludtam.

-Elmentünk Harold!-erre a kiáltásra keltem fel,amire fogadni mernék hogy anyámé.

De hát hogy-hogy ilyen hamar? Lehet úgy reggel kilenc,ők meg dél körül szoktak indulni.

Félig zárt szemekkel kotorásztam az ágyamon,a mobilomat kutatva. Végül alatta találtam meg,a papucsom mellett. Feloldottam a telefonzárt,és a jobb felső sarokban megpillantottam az időt. 

'Tizenhárom óra tizenkilenc perc'-olvastam le. Először fel sem tűnt,mennyire késésben vagyok,így csak pár perc múlva esett le. Eszeveszett gyorsasággal ugrottam ki a puha fekhelyemről. Szekrényemből gyorsan kidobáltam egy kék színű farmernadrágot,és egy fehér pólót. Miután ezeket magamra kapkodtam elővettem a bőröndjeimet,és ellenőriztem mindent beraktam-e. Meggyőződtem róla hogy semmit,így leszáguldottam az előtérbe. Épp a Converse cipőmet húztam amikor meghallottam egy mély-férfi hangot.

-Hová készülsz?-szólított meg apám. 

Még bele sem gondoltam hogy őt is itt kell hagynom. Ő az egyetlen személy aki megért,és mellettem áll.

Mindig támogatott,sosem hagyott magamra a nehéz időkben. Ez az ember a legjobb barátom,én pedig képes lettem volna búcsú nélkül elmenni. Nem,apa nem ezt érdemli.

-Úgy döntöttem tiszta lappal indítok,egy másik városban -itt fejem a földre szegeztem.-Röstellem,hogy nem avattalak be.

Arcán nem láttam hogy meglepődne,inkább elszomorította. Habár nem szólalt meg másodpercekig,pontosan tudtam hogy nem ellenzi,hisz pontosan tudja min mentem keresztül ebben a kisvárosban. 

-Csak annyit ígérj meg,hogy vigyázol magadra!-hangja elcsuklott,bizonyára elérzékenyült.

Szememet összeszorítottam,hogy elfojtsam a kitörni kívánkozó könnyeket. Szorosan átöltem,ezután pár búcsúszóval elköszöntem tőle.

Beültem a fekete BMW 7 márkájú járgányomba,majd beindítottam azt.

Az autó elindult,ahogy az életem egy új fejezetének írása is.